péntek, szeptember 10, 2010
Sanoral Hírek
   
betűméret

Keresés az oldalon belül

A fogszuvasodás

A fogszuvasodás (caries dentium) idült folyamat, amely a fogak keményszöveteinek a roncsolódásával jár és a felszínről a fogbél (pulpa) felé halad. Eleinte visszafordítható folyamat, amely az idő elteltével tovább (mélyebbre) terjedhet és visszafordíthatatlanná válhat.

Ép fogágynál, ahol a fogíny (gingiva) még nem húzódott vissza inkább ún. zománccaries jelentkezik. A fiatal fogak morfológiai tulajdonsága is elősegíti a zománccaries kialakulását, mivel a mély barázdákon a lepedék (dentális plakk) gyorsabban megtapad, nehezebben eltávolítható és emiatt főleg a barázdákban lokalizálódó zománccaries keletkezését idézi elő. Ha a fogíny visszahúzódik (főleg öregkorban és fogágybetegségek esetén) és a foggyökér láthatóvá válik, a lepedék foggyökérre való tapadásának következménye lehet a gyökércaries létrejötte. Ha a zománc és a cement nem találkozik a fognyak területén, akkor láthatóvá válik a dentin, és dentincaries keletkezhet, amelynek gyorsabb a lefolyása és hamarabb okoz szövődményt.
A fogszuvasodást savképző baktériumok okozzák, azáltal, hogy bizonyos szénhidrátokat lebontanak (például cukrot, fruktózt, stb.). Ezekből az anyagokból a baktériumok melléktermékként savat képeznek, mely károsítja az alacsony pH-ra érzékeny fogfelszínt. Ha megfelelő időn belül a szájüreg pH-ja megemelkedik, akkor a kioldott szervetlen anyagok a nyálból visszaépülhetnek. A fogszuvasodás mértékétől függően különböző eljárások léteznek a fog funkcionális, esztétikai és morfológiai helyreállításához.

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a fogszuvasodás antik betegség. Egymillió évvel ezelőttről származó koponyákban talált fogazaton láthatók a fogszuvasodás bizonyos jelei. Sumér írások i. e. 5. évezredből a caries kialakulásáért egy „fogkukac”-ot okolnak. A fogászat történetéről itt olvashat bővebben.

A fogszuvasodás osztályozása

Elhelyezkedés szerint:

  • az őrlők és kisőrlők rágófelszínén és a frontfogak orális felszínén elhelyezkedő gödröcskék érintettsége: a fogszuvasodás caries a dentin felé kúp alakban terjed, majd eléri a dentint, ahol gyorsabban terjed alávájva a zománcot. A zománc elszíneződése eleinte kékes-fehéres illetve barnás-feketés, ha a dentint is eléri a szuvas folyamat
cariesspf

  • az összes fog egymás felé tekintő felszínén: a fogszuvasodás itt a szomszédos fogakkal érintkező kontaktpontnál vagy alatta helyezkedik el, mivel itt a felszín nem öntisztuló és tisztítása egyéb eszközök (pl. fogselyem) segítségével valósítható meg. A zománcban a caries szétterül, a dentinben kúp alakban halad
approx2
  • az összes fog orca felé tekintő és nyelv felé tekintő felszínén (a fognyaki harmadban): főleg a fogíny határán helyezkedik el, először fehéres, majd sárgás a szuvas terület elszíneződése

  • a gyökércaries a fogíny visszahúzódása következtében: leginkább a zománc-cement határán fordul elő, amikor a dentin szabaddá válik.
gyokercaries

 

Kiterjedés szerint:
a szuvasodás mélységének kiterjedése szerint több elnevezés van a felszíntől a mélybe haladva: caries incipiens (kezdeti fogszuvasodás), caries superficialis (felszíni fogszuvasodás), caries media (közepes fogszuvasodás), caries profunda (mély fogszuvasodás) és caries penetrans ("behatoló" fogszuvasodás).
caries2222


A terjedés ideje szerint:
a terjedési idő szerint a következő osztályozás lehetséges: heveny fogszuvasodás, idült fogszuvasodás, stagnáló fogszuvasodás.

Részben külön kezelendő az ún. secunder (másodlagos) fogszuvasodás, amely a tömések helytelen széli záródásánál figyelhető meg. A nem kielégítő széli záródás (azaz, hogy egy apró rés van a fogtömés és a fogban található üreg között) révén a szuvasodás a már betömött fogaknál is elindulhat.

A fogszuvasodás kialakulásának okai

A fogszuvasodás kóroktanát az elmúlt évszázadokban sokan próbálták megmagyarázni, így többfajta elmélet jött létre:

  • kemoparazita elmélet: a lepedékben lévő mikroorganizmusok szénhidrát jelenlétében savat termelnek, amely megtámadja a fogzománcot.
  • proteolitikus elmélet: a baktériumok proteolitikus enzimeket szabadítanak fel, amelyek szétroncsolhatják a fog keményszövetét.
  • foszforilációs elmélet: a nyálban fellépő foszfáthiány elősegíti a fogakból a foszfát kioldódását és ezáltal a baktériumok anyagcseréjét.
  • proteolitikus-kelációs elmélet: a kelátképződés révén a fog keményszöveteiből kioldódnak kalciumvegyületek.
  • glikogén elmélet: a fogszuvasodás túltáplálkozás eredményeként jelenik meg, főleg sok édességet fogyasztó egyéneknél.


A fogszuvasodás létrejöttét a modern felfogás szerint négy elsődleges tényezővel, és másodlagos tényezőkkel is magyarázzák.

Elsődleges tényezők:

  • gazdaszervezet (fogak, ásványi anyagok minősége, nyál minősége)
  • mikroorganizmusok (lepedék formájában)
  • táplálék (főleg szénhidrátok)
  • idő (a fogakon lévő lepedék hosszú ideig való tapadása)

A másodlagos tényezők biológiai, földrajzi, gazdasági, szociális, környezeti faktorok.

A fogak felszínét olyan szövetek alkotják, melyek nem rendelkeznek sejtekkel, hiányzik belőlük a keringés és a vitális elemek. Ezért a külső behatások ellen képtelenek védekezni és a már kialakult sérülést nem képesek kijavítani. A fogelőtörés után a fog felszínén egy ún. biofilm alakul ki, mely később dentális plakká alakul. Ez a baktériumkolónia erősen tapad a fog felszínéhez és csak erős mechanikai tisztítással távolítható el. Szerkezetében elsősorban baktériumokat találunk, de jelen vannak a szervezet védekezősejtjei (leukociták, makrofágok, hámsejtek), a baktériumok számára fontos tápanyagok és a baktériumok anyagcseretermékei. A kolónia mindaddig egyensúlyban van a szervezettel, míg a táplálékbevitel következtében a baktériumok nagymennyiségű szénhidráthoz nem jutnak (cariogén attak). Ilyenkor a szénhidrátok lebontása során, melléktermékként savak keletkeznek, melyek a fog kemény szöveteit demineralizálják (kalcium és foszfát távozik). A táplálkozás után, egyénileg változó idő elteltével a kemény szövetek remineralizálódnak: a nyálból kalcium és foszfát, fluorid jelenlétében a fogfelszínre diffundál és beépül.

A fogszuvasodást okozó mikororganizmusok

A szájüregben 400-500 baktériumfajta található. Azon baktériumokat, melyek elősegítik a fogszuvasodás létrejöttét, cariogennek nevezzük (Streptococcus mutans, Lactobacillusok). Az újonnan képződött lepedékben elsődlegesen a nem cariogen Streptococcus mitis és Streptococcus sanguis baktériumok tapadnak meg. Ezeknek a mikroorganizmusoknak nem csak a felszínre való tapadásuk jelentős a plakk keletkezésében, hanem az egymáshoz való tapadásuk is. Ezenkívül a baktériumok száma meg kell haladjon egy bizonyos küszöbértéket, hogy létrejöjjön a kolonizáció. A lepedék terjedésében és progressziójában a savtermelő és savtűrő Lactobacillusok játszanak fontos szerepet.

A dentális (fogászati) plakk

A plakk pedig a fogak felszínén kialakuló, összefüggő lepedék. A java a fogsor öntisztuló részeiről beszédnél, étkezéskor lemosódik. Ami nem, azaz a dentális plakk még erős vízsugárral sem jön le, csak rendszeres és nagyon alapos fogmosással távolítható el a szájból. És még úgy sem mindig.
A plakk szemmel is látható, de színező anyagokkal - tablettákkal - még inkább láthatóvá tehető. Főleg a rágófogak felszínén, különösen az őrlők, kisőrlők barázdáiban, és a fogak egymás felé néző felszínén halmozódik fel. Mindenképpen káros, mert az idők során fogszuvasodást és ínygyulladást okoz. Végül ínysorvadásba torkolhat a folyamat, majd a fog meglazulásába, elvesztésébe.
Nehezebben kezelhető az íny alatt megtelepedő plakk. Normális esetben az íny feszesen tapad a fogra. Kortól és az íny egészségi állapotától függően különböző mélységű barázda húzódhat meg a fog és az íny között. Ha ide bekerül-bepréselődik a plakk, idővel gyulladást vált ki.

A gazdaszervezet

Az egyén fogainak a morfológiája és szöveti szerkezete nagymértékben befolyásolja a szuvasodás kialakulását és tovaterjedését. Ha a barázdák vékonyak és mélyek, a táplálék jobban megtapad bennük és nehezen távolíthatóak el onnan. Így sokszor a barázdák mélyén észrevétlenül halad a szuvasodás, a zománc alatt a dentinben terjed csak szét.
Ha valamilyen oknál fogva (ínyvisszahúzódás, zománc letöredezés, kopás stb) a cement vagy a dentin szabaddá válik, felszínükön sokkal gyorsabban megjelenik a szuvasodás, mivel ásványianyag tartalmuk sokkal kisebb. Ugyancsak gyakrabban jelenik meg a szuvasodás szorosan egymás mellett elhelyezkedő fogak approximális (egymás felé tekintő) felszínén, a nehezebb tisztíthatóság miatt.
A nyál minősége is befolyásolja a szuvasodás kialakulását. Az ún. "száraz száj" szindrómák esetén, például Sjögren szindrómában vagy cukorbetegségben a szuvasodás sokkal gyakrabban jelenik meg. Különböző gyógyszerek (antihisztaminikumok, antidepresszánsok stb) hatására is csökken a nyáltermelés.

A táplálkozás szerepe

A táplálék fogyasztása biztosítja a plakkban lévő baktériumok életfeltételeit, emiatt nem mindegy, hogy milyen minőségű és mennyiségű táplálékot fogyasztunk el és azt milyen módon illetve milyen gyakran. A táplálék felszívódás előtti helyi hatása még a szájüregben érvényesül, míg a felszívódás utáni hatása szisztémásan. A tápanyag fizikai tulajdonsága is fontos: a tömörebb táplálék több és hosszabb rágást igényel és ezáltal tisztító hatású.
A táplálékok közül a fermentálható szénhidrátok (szacharidok) jelentik a legnagyobb veszélyt a fogak épségére.
jofogrosszfog

Leginkább azok a szacharidok károsak, amelyek fermentációjuk során savat képeznek (glükóz, fruktóz, galaktóz, mannóz,szukróz, maltóz, laktóz, szacharóz). A szénhidrátok gyakoriak táplálékainkban: kenyérben, rizsben, burgonyában, keményítő tartalmú lisztben, édességben mind megtalálhatóak. Egyes gyümölcsök is lehetnek cariogen hatásúak, ha csökkentik a szájüreg pH-szintjét. Így például a banán több fogszuvasodást okoz, mint a cukor és a csokoládé. A mono- és diszacharidok közül a legerősebb cariogen hatást a szacharóz (répacukor) fejti ki, de a fruktóz, maltóz és glükóznak is jelentős a cariogen hatása.
A fogszuvasodással kapcsolatosan a zsíroknak megelőző hatásuk van, mert hátráltatják a glükóz oldódását és megakadályozzák a baktériumok anyagcseréjét. Érdekes és fontos, hogy a kakaó magas zsírtartalma miatt a szénhidrátban gazdag csokoládé fogszuvasodást előidéző hatása sokkal kisebb.

A fogszuvasodás kezelése, terápiája

A kezdeti fogszuvasodás reverzibilis folyamat: a zománc felszínéről kioldódott szervetlen anyagok a nyálból visszaépülhetnek. Ha a szájhigiéné nem megfelelő, a demineralizáció (a szervetlen anyagok kioldódása) és remineralizáció (a szervetlen anyagok visszaépülése) között az egyensúly megbomlik és ez fogszuvasodáshoz vezet. A remineralizáció elősegítésére fluoridokban gazdag paszták használhatóak. Később, ha már foganyagveszteséggel jár a szuvasodás, akkor annak ellátása kiterjedésétől függ. Minden alkalmazott kezelés lényege a szuvas részek eltávolítása és a fog helyreállítása.
A hiányzó fogszövetet pótolni lehet töméssel, betéttel (inlay, onlay), nagyobb hiány esetén pedig borítókorona készülhet.
Ha a szuvasodás eléri a fogbelet és annak gyulladását okozza, gyökérkezelés válik szükségessé.
A fog eltávolítására akkor van szükség, ha a fog integritását már nem lehet esztétikai fogászati eljárásokkal helyreállítani, vagy ha a fogbél gyulladása ráterjed a gyökeret körülvevő csontra és a gyökérkezelés vagy a gyökércsúcs-csonkolás (gyökércsúcs-rezekció, gyökércsúcs-amputáció) sem járt sikerrel.

A fogszuvasodás megelőzésének 5 pillérét itt találja!
A fogmosás helyes technikájáról itt tudhat meg többet.
A fog- és szájápolással kapcsolatos tévhitekről ide kattintva olvashat.

A saverózióról itt tájékozódhat.
Milyen összetevőkből állnak a fogkrémek? Itt megtudhatja!
A rossz leheletről, a kellemetlen szájszagról bővebben itt informálódhat.
A fog eredetű gyulladásokról bővebben itt.

copyscape_eye Protected by Copyscape plagiarism checker - duplicate content and unique article detection software.

A fog felépítése Amalgámtömések cseréje
Cirkonkerámiai (fémmentes) koronák Csiszolás-mentes hidak
Digitális panorámaröntgen Direkt héjrestaurációk
Esztétikai restaurációk Fogágybetegség, fogkő, plakk
Fogékszer Fogfehérítés, professzionális fogfehérítés
Gyökérkezelés, gyökértömés Héjkerámia
Héjkerámiai restauráció - Fotógaléria Homeopátia a fogászatban
Indirekt héjkerámia Inlay (="betét")
Mosolytervezés Otthoni fogápolás
Professzionális fogfehérítés Professzionális szájhigiénés kezelés

fogorvos Budapesten, fogorvos Budapest, fogászat Budapest, budapesti fogorvos, szájsebészet Budapesten, szájsebész, fogorvos, fogászati rendelő, fogorvosi rendelő, fogbeültetés, implantáció, szájsebész, gyermekfogászat, fogszabályozás, fogfehérítés

Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika
Cím: Budapest, VII. kerület Erzsébet körút 44-46.  Hogyan megyek oda? Klikk!
Telefon: (061) 3210577 Mobiltelefon: 0620 259 6363 E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Információ: Nyitvatartás: hétköznapokon reggel 9-től este 20 óráig. Szombaton és vasárnap reggel 8-tól este 20 óráig. A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinikán minden hétvégén fogászati és szájsebészeti ügyeleti ellátást biztosítunk, de előzetesen egyezetetett időpontban nem ügyeleti ellátást is végzünk. Így ha Önnek kedvezőbbek a hétvégi időpontok, kérjük, jelentkezzen be előre! Minden más esetben - tehát hétköznapokon is - előzetes bejelentkezés szükséges!
Telefon: (061) 3210577
Mobiltelefon: 0620 259 6363 E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy

Move
-

A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika orvosai

Dr. Lászlófy Csaba

Dr. Lászlófy Csaba 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2003 óta szájsebész szakorvos. 1997-től 2005-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti és Traumatológiai Osztályán dolgozott. 2000 óta a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársa....

Tovább...
Dr. Járdán Zita

Dr. Járdán Zita 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 1998 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 1997-től 2006-ig a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozott; 2000-től a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa, 2008-tól vezető fogszakorvosa. Angolul...

Tovább...
Dr. Bozóky Xénia

Dr. Bozóky Xénia 2002-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2004 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 2002-től 2004-ig a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozott; ezt követően a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa lett. Angolul és németül társalgási...

Tovább...
Dr. Csáki Gábor

Dr. Csáki Gábor 1992-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1996-ban sebészet, 2000-ben szájsebészet szakvizsgát tett. 1992-től 1996-ig a Fővárosi Károlyi Sándor Kórház Traumatológiai Osztályán, 1996-tól 2002-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti...

Tovább...
Dr. Doleviczényi Zoltán

Dr. Doleviczényi Zoltán 1999-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 2005-ben lett a fül-orr-gégészet szakorvosa. 2001-től 2004-ig a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti Klinikáján, 2004-től 2005-ig a Szent László Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályán dolgott. 2005-től az Országos Onkológiai Intézet...

Tovább...
Dr. Kakasi Csongor

Dr. Kakasi Csongor 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2000 óta a fog- és szájbetegségek, 2004 óta a gyermekfogászat, 2008 óta a fogszabályozás szakorvosa. 2008-tól a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársa. Angolul társalgási szinten beszél. Szakterülete...

Tovább...
Dr. Kiss Tamás

Dr. Kiss Tamás 2002-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi, majd Fogorvostudományi Karán. 2008-ban tett maxillofaciális sebészet (szájsebészet) szakvizsgát. 2002-től 2007-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti és Traumatológiai Osztályán dolgozott....

Tovább...
Dr. Li Hui Guo

Dr. Li Hui Guo fogorvos diploma School of Medicine, Shanghai Jiao Tong University (2000-2003) Debreceni Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Kar (2004-2009) szakterület esztétikai fogászat kozmetikai fogászat mosolytervezés fogfehérítés 中文页面请点击此处 过丽慧 牙科医师...

Tovább...
Dr. Nagy-György Mónika

Dr. Nagy-György Mónika 1997-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 1999 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 1997-től a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozik; emellett 2006-tól a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa. Angolul társalgási szinten beszél....

Tovább...
Dr. Vámos Dávid

Dr. Vámos Dávid 2009-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2009-től a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogorvosa. Angolul és németül társalgási szinten beszél. Szakterülete az esztétikai és kozmetikai fogászat. Miért lettem fogorvos? Gimnáziumi...

Tovább...

Move
-

A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika dentálhigiénikusai

Komlós Anita

Komlós Anita vezető asszisztens és dentálhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Eredetileg más akartam lenni, és sikertelen felvételim miatt kerültem a fogászat területére, amitől kezdetben - bevallom - féltem, de mára már nagyon megszerettem. Sajnos Magyarországon szinte alig kap helyet a prevenció,...

Tovább...
Bordás Adrienn

Bordás Adrienn dentálhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Véletlenül csöppentem ebbe a szakmába egy ismerősöm által, később pedig nagyon megszerettem. Rengeteg új és érdekes dologgal ismerkedhettem meg. Mára már fontosnak tartom, hogy az orvos segítségére legyek. Önálló munkám során...

Tovább...
Kaló Gabriella

Kaló Gabriella dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Fogtechnikusként kezdtem a pályafutásomat. Egyszer megkért egy doktornő, hogy segítsek neki asszisztálni, mert épp nem volt asszisztense. Nagyon megtetszett az asszisztensi feladat, a beteggel való kommunikáció és hogy ott helyben lehet látni az...

Tovább...
Kórosi Eszter

Kórosi Eszter dentálhigiénikus, egyetemi hallgató (SOTE FOK) Miért leszek fogorvos? Tanulmányaimat az általános orvosi karon kezdtem; majd a nagy szerelem, a tánc miatt halasztottam egy évet. Ez idő alatt kórházban és egy kedves fogorvos mellett is ismerkedtem az orvosi szakmákkal. Végül a fogorvosi...

Tovább...
Pakányi Petra

Pakányi Petra dentálhigiénikus, egyetemi hallgató (SOTE FOK) Miért leszek fogorvos? Miért leszek fogorvos? 8 éves korom óta fogorvos szeretnék lenni. Anyukám elvitt fogszabályozó kezelésre, onnantól kezdve a kérdésre: "Mi leszel ha nagy leszel?", mindig azt válaszoltam: fogorvos. És így ment ez éveken...

Tovább...
Péter Ottilia

Péter Ottília fogászati szakasszisztens Miért lettem dentálhigiénikus? Korábbi kerékpárbalesetem okozta fogpótlásom hibátlan esztétikai eredménye miatt kezdtem el érdeklődni a szakma iránt, kíváncsi lettem az orvoslás ezen területére, mert bámulatba ejtett a fogászat fejlettsége, az egészségmegőrzés/fejlesztés,...

Tovább...
Ruga-Sáfár Zsuzsanna

Ruga-Sáfár Zsuzsanna dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Édesanyám mindig rajongással beszélt a fogászaton eltölltött éveiről, ez a lelkesedés hajtott engem is erre a pályára. Nagyon szeretek önállóan dolgozni, fogfehérítést, professzionális szájhigiénés kezelést végezni. Személyes...

Tovább...
Szabó Tímea

Szabó Tímea dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Szeretek gyerekekkel foglalkozni,embereken segíteni. A fogászat gyermekkorom óta vonzott. Félelmet soha nem éreztem a fogorvosi székben, inkább kíváncsiságot. Ez az érdeklődés később is megmaradt.       Személyes...

Tovább...

cimkefelhő

8-as fog afta air-brush ajakfeltöltés ajakformálás ajakvastagítás állcsontciszta allergia állkapocsficam állkapocsízület állkapocstörés altatás amalgám amalgám tömés csere aphta arccsonttörés arcüreg-alap emelés barázdazárás bejelenkezés bölcsességfog caries cement cirkon cirkon-kerámia cirkónium ciszta cisztaszűkítő csontpótlás dentálhigiénikus dentin direkt héjkerámia egészségpénztár éjszakai fogcsikorgatás elektromos fogkefe epulis érzéstelenítés esztétikai fogászat esztétikus restauráció fájdalommentes foghúzás fehér tömés fémallergia fémmentes fémmentes fogpótlás fémmentes korona fog ciszta fog gyulladás fogágy fogápolás fogászat hétvégén fogászat története fogászati góc fogászati kifejezések fogazati eltérés fogazati rendellenesség fogbaleset fogbél fogbeültetés fogbeültetés előnyei fogékszer fogfehérítés foghiány foghúzás fogkefe fogkőeltávolítás fogkrém fogmosás fogorvos fogorvos hétvégén fogorvosi szótár fogorvosi vicc fogselyem fogszabályozás fogszabályozási diagnózis fogszabályozó készülék fogszabályozó szakorvos fogszakorvos fogszínű tömés fogszuvasodás fogszuvasodás megelőzése fogtömés fogváltás fogzománc Frankel készülék funkciós készülék góc gócbetegség gócos fog gyerekfogorvos gyermekek fogápolása gyermekfogorvos gyermekfogszakorvos gyermekkori fogsérülések gyökércsatorna gyökércsúcs gyökércsúcs-amputáció gyökércsúcs-rezekció gyökérkezelés gyökértömés héjkerámia helyi érzéstelenítés homeopátia homokfúvás implantáció előnyei implantációs műtéti fotók implantológia implatátum indirekt héjkerámia inlay járomcsonttörés kapcsolat káriesz kellemetlen szájszag kerámiahéj kiesett fog kozmetikai fogászat letörött fog mesiodens metszőfog Minimálinvazív fogászat mosolytervezés műgyökér-beültetés OP OPT örlőfog orrcsonttörés otthoni fogfehérítés panoráma röntgen panorámaröntgen parodontium parodontoma PerioType porcelán héj professzionális fogfehérítés professzionális szájhigiénia Prophyflex radikuláris ciszta reggeli szájszag rendelői fogfehérítés rezekció röntgen rossz lehelet saverózió sinus eleváció sinus-lift smile design szájhigiénés kezelés szájsebész szájsebészet szemfog szuvas tejfog tejfog szuvasodás tévhitek ticket wellness utalvány TMI TMJ üdülési csekk veneer zircon

Rólunk írták

  • P. László
    Szájhigiénés kezelésen voltam Komlós Anitánál, aki nagyon szépen leszedte a fogköveimet, igazán más érzés, köszönöm neki, meg vagyok elégedve a  munkájával.:)

sanoral_logo4







fogászati és szájsebészeti klinika

Cím: Budapest, Erzsébet körút 44-46.
E-mail: info@sanoraldentalclinic.com
Telefon: (061) 3210577 Mobiltelefon: 0620 259 6363
Információ: Nyitva:minden nap 9-től 20 óráig.

Hétvégén is rendelkezésére állunk!

Ajánlja oldalunkat!



Copyscape másolásvédelem

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

Ki olvassa a weboldalt most?

Oldalainkat 80 vendég böngészi

Válassza ki Ön a honlap színeit!

Mixxmag
prev next

Impresszum

A "sanoral" bejegyzett védjegy.
Az oldal tulajdonosa a Sanoral Healthcare Hungary Kft. Az oldalon található fotók a Sanoral Healthcare Hungary tulajdonát képezik.
A nem saját forrásból származó képek jogdíjasak, azokat a Sanoral Healthcare Hungary Kft. megvásárolta.
A képek eredeti jogtulajdonosa folyamatosan ellenőrzi képeinek jog szerinti felhasználását.
Az oldal bármely részének másolása jogi eljárást von maga után.
Az oldal másolásvédelmét és másolatkutatását a CopySentry CopyScape Page copy protected against web site content infringement by Copyscape biztosítja.    

Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika © 2009

Login Form