Állkapocstörések
A maxillofaciális (arc- állcsontsebészeti) traumatológia az állcsontok és az arckoponya baleseti sérüléseinek ellátásával foglalkozó orvostudományi szakág. Tekintettel arra, hogy a fej az emberi szervezet egyik legvédtelenebb területe, gyakran sérül különböző balesetek kapcsán.
A trauma a baleseti mechanizmustól és az erő nagyságától függően igen változatos lehet; a skála a lágyrészek sérülésétől a csonttörésen keresztül az agykoponyát is érintő súlyos-életveszélyes sérülésekig tart.
Tekintettel, arra, hogy az általános traumatológia beteganyagát is zömmel a férfi páciensek alkotják, a maxillofaciális sérültek szenvedő alanyai is inkább az erősebb nem képviselői közül kerülnek ki.
A maxillofaciális sérülések fő okai a közlekedési balesetek és az agresszív cselekmények. A sérülések érinthetik a lágyrészeket, a fogakat és arc csontjait (állkapocs, felső állcsont, járomcsont, orrcsont) egyaránt.
Milyen lágyrészsérülések léteznek?
A lágyrészek a különböző fizikai behatások kapcsán eltérő módon és mértékben sérülnek.
Az égési és fagyási sérülések (I-től IV-ig tartó) beosztása az égés a fagyás szöveti mélységére utal, míg a testfelület százalékában a kiterjedését adhatjuk meg. Ezek ellátása a legegyszerűbb hűtéstől illetve melegítéstől kezdve, a gyógyszeres kezelésen át a sebészi módszerrel végzett kimetszésig és rekonstrukciós sebészi eljárással történt helyreállításig tart. Általánosságban elmondható, hogy a banálisnak tűnő égési és fagyási sérüléséket is mindenkor célszerű szakembernek megmutatni, mert a felületesnek látszó elváltozások is a mélyben nagyobb kiterjedésű és több szöveti károsodással járó folyamatokat takarhatnak.
A zúzott, harapott, szúrt, vágott, metszett és lőtt sebeket az általános sebészi elveknek megfelelően látja el az orvos, amit azzal a megjegyzéssel egészíthetünk ki, hogy a fej-nyak régió kiváló vérellátása miatt általában jobb gyógyulási eredményekkel számolhatunk, mint a test többi részén.
Milyen fogsérülések léteznek?
Az állkapcsot ért erőbehatás kapcsán gyakran észlelhető a fogak különböző fajtájú és mértékű sérülése.
1. A fog kimozdul a helyéről, de a fogmedret alkotó csont nem sérül.
2. A fogat ért erőbehatás kapcsán a fogat rögzítő – az állcsont részét képező- csontos ágy kitörik.
3. Az is előfordulhat, hogy a fog látható sérülés nélkül vészeli át az erőbehatást, de a fogbélben elhelyezkedő erek sérülése miatt a fogbél elhal és a fog élettelenné válik, majd elszíneződik (mert „elhalt”).
4. A fog eltörik.
Fogbaleset! Mi a teendő? Klikk!
Milyen csonttörések léteznek?
A törések lehetnek:
1. repedés
2. ún. zöldgallytörés (ez főleg gyermekkorban fordul elő, amikor a még igen erős csonthártya összetartja a törvégeket).
3. a csont teljes vastagságán áthatoló törés.
4. olyan törés, amikor a tört darabok egymásba ékelődnek.
5. más betegség által meggyengített csont törése ún. patológiás törés.
6. darabos törés
7. szövődménnyel járó törés (amikor a csontvégek más szerv sérülését idézik elő.)
Az állcsontok töréseinek többsége nyílt törésnek tekinthető, mert általában az állcsontot fedő fogíny elszakad ill. a törés valamelyik orrmelléküregbe hatol. (A nyílt törések esetén a törésvonal kommunikál a külvilággal, jelen esetben a szájüreggel.) Ezeket a töréseket haladéktalanul el kell látni, mert potenciálisan fennáll a fertőzés veszélye (ti. a szájüregben „hemzsegnek” a kórokozók, amelyek egyébként normális esetben nem váltanak ki megbetegedést).
|
Milyen jelekből következtethetünk arra, hogy állcsonttörésünk van? Az állcsonttörés jelei tehát: |
![]() |
A csonttrések legbiztosabb diagnosztikus módszerei a képalkotó vizsgálatok: a hagyományos röntgenfelvételek és a CT vizsgálat.
Milyen töréseket észlelhetünk az állkapcson?
| 1. Az állkapocs középső részének törései: erre a töréstípusra főleg az alsó metszőfogak szintbeli eltérései és az állkapocs körös mozgathatósága hívja fel a figyelmet. A fogíny sérülése előfordulhat, de nem törvényszerű. Társulhat hozzá az állkapocs egyéb részének törése. 2. Az állkapocs testének törései: általában nagyobb elmozdulással járnak. 3. Az állkapocsszöglet törései: a legtöbb esetben nagy törvég-elmozdulással járó törések, mivel az itt tapadó rágóizmok a csontokat elhúzzák. Gyakran az alsó ki nem nőtt bölcsességfogon keresztül halad a törésvonal. |
![]() |
4. Az állkapocs izületi nyúlványának törése: az állcsúcsra, nyitott száj mellett ható erőhatás gyakran az állkapocs ízületi nyúlványának törését vagy az ízület sérülését okozza. Hallójárat sérülése társulhat hozzá. Az állkapocs szimmetriája megváltozik, a középvonal a sérült oldal felé tolódik el.
Hogyan kezelik az állkapocstöréseket?
Gyakran előfordul, hogy állkapocstöréskor a törés vonalába eső fogakat ki kell húzni.
Attól függően ,hogy a törés nyílt vagy zárt, mekkora elmozdulással jár és az állkapocs melyik részét érinti a következő kezelési módszerek jönnek szóba (amelyek közös alapelve, hogy a törtvégeket rögzíteni kell, ezzel elősegítve a nyugalomban tartásukat, ami a csontgyógyulás alapfeltétele):
Konzervatív kezelés: műtétet nem végzünk, hanem más módszerekkel érjük el a törvégek mozdulatlanságát: pépes étrend, kímélet, a felső és az alsó állcsont egymáshoz rögzítése sínek és drótok segítségével.A rögzítés szerepe az, hogy az eltört csont nyugalomban tartása esetén a törvégek összeforrnak. Mivel az állkapcsot nem lehet begipszelni, nyugalomban tartása csak úgy biztosítható, hogy az ép felső állcsonthoz kell rögzíteni. A síneket a fogakon drótokkal kell rögzíteni, és azután az alsó és felső fogsor sínjeit ismét drótokkal kell egymáshoz fixálni.
Műtéti kezelés:Műtéti úton felkeressük a törött csontokat és a szem ellenőrzése mellett az eredeti helyzetbe illesztjük őket. Ezután különböző lemezek (mini és/vagy mikrolemezek) és csavarok segítségével fixáljuk az elért, az eredeti pozícióval megegyező helyzetet.
Milyen szabályok betartása szükséges az állkapocs törések kezelése során a beteg részéről?
Gondos szájhigiéné az állkapocstörés kezelésének egyik fontos feltétele. Amennyiben a kezelőorvos a konzervatív kezelést választotta, a beteg táplálkozása és beszéde is nagyfokban nehezített. Ilyenkor általában pépes étrend válik szükségessé. A dentalis sínek fogkefével való rendszeres tisztítása nagyon fontos. Tekintettel arra, hogy a törés gyógyulási ideje hat hét, ez a módszer a betegtől nagyfokú türelmet igényel.
A műtétesen kezelt törések általában más rögzítést nem igényelnek, ezért a műtét után a beteg képes beszélni, de a pépes étrend - különösen a kezdeti időszakban - itt is fontos. A gondos szájápolás az operált betegek műtét utáni szakában sem nélkülözhető.
Milyen töréseket észlelhetünk az arckoponya csontjain? Klikk ide!
A koponya csontjaival, felépítésével itt ismerkedhet meg.
Az állkapocsról itt olvashat részletesen.
Az állkapocstörésekről bővebben: klikk ide!
A felső állcsontról itt talál tudnivalókat.
A maradó fogazatról, a fogak szerkezetéről és felépítéséről illetve a fogágyról (parodontium) ide kattintva tudhat meg többet.
A tejfogakról itt tájékozódhat bővebben.
Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika
Budapest, VII. kerület Erzsébet körút 44-46. Hogyan megyek oda? Klikk!
(061) 3210577
0620 259 6363
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Nyitvatartás: hétköznapokon reggel 9-től este 20 óráig. Szombaton és vasárnap reggel 8-tól este 20 óráig. A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinikán minden hétvégén fogászati és szájsebészeti ügyeleti ellátást biztosítunk, de előzetesen egyezetetett időpontban nem ügyeleti ellátást is végzünk. Így ha Önnek kedvezőbbek a hétvégi időpontok, kérjük, jelentkezzen be előre! Minden más esetben - tehát hétköznapokon is - előzetes bejelentkezés szükséges!
(061) 3210577
0620 259 6363
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it

| < Prev | Next > |
|---|
A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika orvosai
Dr. Lászlófy Csaba 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2003 óta szájsebész szakorvos. 1997-től 2005-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti és Traumatológiai Osztályán dolgozott. 2000 óta a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársa....
Tovább...Dr. Járdán Zita 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 1998 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 1997-től 2006-ig a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozott; 2000-től a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa, 2008-tól vezető fogszakorvosa. Angolul...
Tovább...Dr. Bozóky Xénia 2002-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2004 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 2002-től 2004-ig a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozott; ezt követően a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa lett. Angolul és németül társalgási...
Tovább...Dr. Csáki Gábor 1992-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1996-ban sebészet, 2000-ben szájsebészet szakvizsgát tett. 1992-től 1996-ig a Fővárosi Károlyi Sándor Kórház Traumatológiai Osztályán, 1996-tól 2002-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti...
Tovább...Dr. Doleviczényi Zoltán 1999-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 2005-ben lett a fül-orr-gégészet szakorvosa. 2001-től 2004-ig a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti Klinikáján, 2004-től 2005-ig a Szent László Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályán dolgott. 2005-től az Országos Onkológiai Intézet...
Tovább...Dr. Korpásy Viktória 2006-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2010 óta a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársa. Angolul és németül társalgási szinten beszél. Szakterülete az esztétikai és kozmetikai fogászat és a mosolytervezés. Miért lettem fogorvos? Mert...
Tovább...Dr. Kakasi Csongor 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2000 óta a fog- és szájbetegségek, 2004 óta a gyermekfogászat, 2008 óta a fogszabályozás szakorvosa. 2008-tól a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársa. Angolul társalgási szinten beszél. Szakterülete...
Tovább...Dr. Kiss Tamás 2002-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi, majd Fogorvostudományi Karán. 2008-ban tett maxillofaciális sebészet (szájsebészet) szakvizsgát. 2002-től 2007-ig a Szent Rókus Kórház Arc-, Állcsontsebészeti, Szájsebészeti és Traumatológiai Osztályán dolgozott....
Tovább...Dr. Li Hui Guo fogorvos diploma School of Medicine, Shanghai Jiao Tong University (2000-2003) Debreceni Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Kar (2004-2009) szakterület esztétikai fogászat kozmetikai fogászat mosolytervezés fogfehérítés 中文页面请点击此处 过丽慧 牙科医师...
Tovább...Dr. Nagy-György Mónika 1997-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 1999 óta a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 1997-től a BRFK Egészségügyi Osztályán dologozik; emellett 2006-tól a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogszakorvosa. Angolul társalgási szinten beszél....
Tovább...Dr. Vámos Dávid 2009-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2009-től a Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika fogorvosa. Angolul és németül társalgási szinten beszél. Szakterülete az esztétikai és kozmetikai fogászat. Miért lettem fogorvos? Gimnáziumi...
Tovább...A Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika dentálhigiénikusai
Komlós Anita vezető asszisztens és dentálhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Eredetileg más akartam lenni, és sikertelen felvételim miatt kerültem a fogászat területére, amitől kezdetben - bevallom - féltem, de mára már nagyon megszerettem. Sajnos Magyarországon szinte alig kap helyet a prevenció,...
Tovább...Bordás Adrienn dentálhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Véletlenül csöppentem ebbe a szakmába egy ismerősöm által, később pedig nagyon megszerettem. Rengeteg új és érdekes dologgal ismerkedhettem meg. Mára már fontosnak tartom, hogy az orvos segítségére legyek. Önálló munkám során...
Tovább...Kaló Gabriella dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Fogtechnikusként kezdtem a pályafutásomat. Egyszer megkért egy doktornő, hogy segítsek neki asszisztálni, mert épp nem volt asszisztense. Nagyon megtetszett az asszisztensi feladat, a beteggel való kommunikáció és hogy ott helyben lehet látni az...
Tovább...Kórosi Eszter dentálhigiénikus, egyetemi hallgató (SOTE FOK) Miért leszek fogorvos? Tanulmányaimat az általános orvosi karon kezdtem; majd a nagy szerelem, a tánc miatt halasztottam egy évet. Ez idő alatt kórházban és egy kedves fogorvos mellett is ismerkedtem az orvosi szakmákkal. Végül a fogorvosi...
Tovább...Pakányi Petra dentálhigiénikus, egyetemi hallgató (SOTE FOK) Miért leszek fogorvos? Miért leszek fogorvos? 8 éves korom óta fogorvos szeretnék lenni. Anyukám elvitt fogszabályozó kezelésre, onnantól kezdve a kérdésre: "Mi leszel ha nagy leszel?", mindig azt válaszoltam: fogorvos. És így ment ez éveken...
Tovább...Péter Ottília fogászati szakasszisztens Miért lettem dentálhigiénikus? Korábbi kerékpárbalesetem okozta fogpótlásom hibátlan esztétikai eredménye miatt kezdtem el érdeklődni a szakma iránt, kíváncsi lettem az orvoslás ezen területére, mert bámulatba ejtett a fogászat fejlettsége, az egészségmegőrzés/fejlesztés,...
Tovább...Ruga-Sáfár Zsuzsanna dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Édesanyám mindig rajongással beszélt a fogászaton eltölltött éveiről, ez a lelkesedés hajtott engem is erre a pályára. Nagyon szeretek önállóan dolgozni, fogfehérítést, professzionális szájhigiénés kezelést végezni. Személyes...
Tovább...Szabó Tímea dentáhigiénikus Miért lettem dentálhigiénikus? Szeretek gyerekekkel foglalkozni,embereken segíteni. A fogászat gyermekkorom óta vonzott. Félelmet soha nem éreztem a fogorvosi székben, inkább kíváncsiságot. Ez az érdeklődés később is megmaradt. Személyes...
Tovább...cimkefelhő
8-as fog afta air-brush ajakfeltöltés ajakformálás ajakvastagítás állcsontciszta allergia állkapocsficam állkapocsízület állkapocstörés altatás amalgám amalgám tömés csere aphta arccsonttörés arcüreg-alap emelés barázdazárás bejelenkezés bölcsességfog caries cement cirkon cirkon-kerámia cirkónium ciszta cisztaszűkítő csontpótlás dentálhigiénikus dentin direkt héjkerámia egészségpénztár éjszakai fogcsikorgatás elektromos fogkefe epulis érzéstelenítés esztétikai fogászat esztétikus restauráció fájdalommentes foghúzás fehér tömés fémallergia fémmentes fémmentes fogpótlás fémmentes korona fog ciszta fog gyulladás fogágy fogápolás fogászat hétvégén fogászat története fogászati góc fogászati kifejezések fogazati eltérés fogazati rendellenesség fogbaleset fogbél fogbeültetés fogbeültetés előnyei fogékszer fogfehérítés foghiány foghúzás fogkefe fogkőeltávolítás fogkrém fogmosás fogorvos fogorvos hétvégén fogorvosi szótár fogorvosi vicc fogselyem fogszabályozás fogszabályozási diagnózis fogszabályozó készülék fogszabályozó szakorvos fogszakorvos fogszínű tömés fogszuvasodás fogszuvasodás megelőzése fogtömés fogváltás fogzománc Frankel készülék funkciós készülék góc gócbetegség gócos fog gyerekfogorvos gyermekek fogápolása gyermekfogorvos gyermekfogszakorvos gyermekkori fogsérülések gyökércsatorna gyökércsúcs gyökércsúcs-amputáció gyökércsúcs-rezekció gyökérkezelés gyökértömés héjkerámia helyi érzéstelenítés homeopátia homokfúvás implantáció előnyei implantációs műtéti fotók implantológia implatátum indirekt héjkerámia inlay járomcsonttörés kapcsolat káriesz kellemetlen szájszag kerámiahéj kiesett fog kozmetikai fogászat letörött fog mesiodens metszőfog Minimálinvazív fogászat mosolytervezés műgyökér-beültetés OP OPT örlőfog orrcsonttörés otthoni fogfehérítés panoráma röntgen panorámaröntgen parodontium parodontoma PerioType porcelán héj professzionális fogfehérítés professzionális szájhigiénia Prophyflex radikuláris ciszta reggeli szájszag rendelői fogfehérítés rezekció röntgen rossz lehelet saverózió sinus eleváció sinus-lift smile design szájhigiénés kezelés szájsebész szájsebészet szemfog szuvas tejfog tejfog szuvasodás tévhitek ticket wellness utalvány TMI TMJ üdülési csekk veneer zirconRólunk írták
-
F. Károly
Hétvégén jártam Önöknél, csak dicsérni tudom a rendelőt. Korrekt, gyors, profi ellátást kaptam, és még várakoznom sem kellett.

Budapest, Erzsébet körút 44-46.
info@sanoraldentalclinic.com
(061) 3210577
0620 259 6363
Nyitva:minden nap 9-től 20 óráig.Ajánlja oldalunkat!
Fogászat (A-Z)
- A fog felépítése
- Air-brush fogtisztítás
- Allergia a fogászatban
- Amalgám tömések cseréje
- Barázdazárás
- Cirkon-kerámiai koronák
- Csiszolás-mentes hidak
- Digitális panorámaröntgen
- Direkt héjrestaurációk
- Esztétikai restaurációk
- Éjszakai fogcsikorgatás
- Fogágybetegség, fogkő, plakk
- Fogászati góc, gócbetegség
- Fogászati röntgen
- Fogékszer
- Fogfehérítés
- Fogkefe, fogselyem
- Fogmosás - helyesen
- Fogszuvasodás
- Gyökérkezelés, gyökértömés
- Héjkerámia
- Héjkerámia - Fotógaléria
- Helyi érzéstelenítés
- Homeopátia a fogászatban
- Implantátumokra készülő fogpótlások
- Indirekt héjkerámia
- Inlay (="betét")
- Inlay-el rögzített hidak
- Intraorális röntgen (="kisröntgen")
- Kezelések altatásban
- Kismamák fogápolása
- Minimalinvazív fogászat
- Korona és híd
- Mosolytervezés (smile design)
- Otthoni fogápolás
- Professzionális fogfehérítés
- Professzionális szájhigiénia
- Saverózió
Implantológia (A-Z)
- A fogászati implantáció
- Az implantáció előnyei
- Kinek javasolt implantáció?
- Az implantáció ellenjavallatai
- Milyen foghiányokat pótolhatunk?
- Az implantátumok felszíne
- Az implantáció sikeressége
- Csontintegráció
- Csontpótlás
- Implantátumok gondozása
- Implantációs műtét
- Implantációs műtéti fotók
- Sinus elevatio, sinus lift
Fogszabályozás (A-Z)
Szájsebészet (A-Z)
- A fogászati implantáció
- A szájsebészet tárgyköre
- Ajakformálás, ajakfeltöltés
- Állkapocsízület (TMI) felépítése
- Állkapocsízület megbetegedései
- Állkapocstörés
- Arccsonttörés
- Bölcsességfogak
- Bölcsességfog - Galéria
- Ciszták
- Ciszták műtéti megoldásai
- Csontpótlás
- Fog eredetű gyulladások
- Foghúzás - fájdalom nélkül
- Gyökércsúcs-rezekció
- Műtétek altatásban
- Műtétek helyi érzéstelenítésben
- Nem fog eredetű gyulladások
- Panorámaröntgen, dentális CT
- Ráncfeltöltés
- Sinus elevatio, sinus lift
- Szájüregi daganatok
- Szájüregi gyulladások
Ki olvassa a weboldalt most?
- kangkeklew
Válassza ki Ön a honlap színeit!





Iwiw
Facebook
Twitter
Myspace
Linkedin
Yahoo
Digg
Google
Windows Live
Blogger
Rain Concert 